Álmaimmal égve keltem fel,
Mindig ismerősnek tűnt az új reggel.
Untam minden álomást,
És csak körbejárt.
Mégis hittem azt,
hogy létezik egy másik út,
ami várt.
A semmiből egy pálya bukkant fel,
Kicsit hirtelen,
de tudtam menni kell.
Velem jött a félelem,
De valahol leszállt,
S végül egyre többen álltak mellém,
És így utaztunk tovább.
De sohasem féltem volna,
Ha tudom, hogy ennyire szép.
De azt,
hogy nem tudom mit hoz a holnap,
De az úton lenni elég.
Hidd el, a szívedig,
A szívedig mennék,
Csak velem legyél utamon.
Hidd el, hogy néptőled,
Semmi se lennék, De most eled utazom.
A klánkja ébred fel,
Hív az ismeretlen, Élet menni kell.
Minden újabb álomás,
Csupa izgalom.
Visszatérni most már nem tudok,
Mert másfelé utazom.
De sohasem féltem volna,
Ha tudom, hogy ennyire szép.
Igaz,
hogy nem tudom mit hoz a holnap,
De az úton lenni elég.
Hidd el,
a szívedig,
A szívedig mennék,
Csak velem legyél utamon.
Hidd el, hogy néptőled,
Semmi se lennék, De most eled utazom.
Hidd el, a szívedig,
A szívedig mennék, Csak velem legyél utamon.
Hidd el,
hogy néptőled,
Semmi se lennék,
De most eled utazom.