Az ég sötét rideg,
jön egy
vad vihar villámkésekkel.
Húsodba ma,
rohanókül világ
száguldó fergeteg,
üvölt, te vágtázó,
kötfát jól sereg.
Elveszi békéret,
felörli nyugalmat,
nyomában husztulás,
kiégett föld marad.
Egyszer majd véget ér,
lesz egy kis nyugalom,
elsimul néhány ránc, aggódó homlokon.
Elveszi békéret,
felörli nyugalmat,
nyomában husztulás,
kiégett föld marad.
Vadak a fennegek,
pont mint az emberek,
eltolják idegen,
aki nyújtott kezed.
A vad vihar merre tart,
ki tudja végcéját,
kutyák mint karavánt,
követve ugatját.
Elveszi békéret,
felörli nyugalmat,
nyomában husztulás,
kiégett föld marad.
Egyszer majd véget ér, lesz egy kis nyugalom,
elsimul néhány ránc, aggódó homlokon.
Elveszi békéret,
felörli nyugalmat,
nyomában husztulás,
kiégett föld marad.
Elveszi békéret, felörli nyugalmat,
nyomában husztulás,
kiégett föld marad.
Egyszer majd véget ér, lesz egy kis nyugalom,
elsimul néhány ránc, aggódó homlokon.
Elveszi békéret,
felörli nyugalmat,
nyomában husztulás,
kiégett föld marad.