Arccal feszel sárban, sorsod nyomja hátad,
Remekül,
lábad mozdul,
felkelsz,
majd az arcod fordul a nap felé,
Mert szabadul a lábból,
ugrás,
révész,
hajó járól,
Húzsz a partra,
fondd meg a kezed,
nézz előre,
épp nyújtom neked.
Úgy érzem, de is valahogy túl éled,
Bízd bennem, tudom egyszer, úgyis majd megérted,
Nézd meg,
a vízen járom,
túl élem,
a vacsáring lábot,
Látod,
az egen szántom,
túl élő vagyok.
Nézd meg,
barátra szállok,
éget a talaj,
a bejemben által,
Látod,
az egen szántom,
túl élő bennem az ösztön élet.
Fuss el, a sorsod várhat, rejtőz az éjszakába,
Pékét keres a mában,
jövőt mihet,
A holnap vár alp,
az ébrenésre,
Ha két oldal szemed,
az éjjel lehet,
Sötét is hideg,
kővel vésél jeleket,
A falra átédhatod a sorsod másra,
Úgy érzem,
de is valahogy túl éled,
Bízd bennem, tudom egyszer, úgyis majd megérted,
Nézd meg,
a vízen járok,
túl élem,
a bocsáli lábot,
Látod,
az egen szántom,
túl élő vagyok.
Nézd meg,
barátra szállok,
éget a talaj,
a bejemben által,
Látod,
az egen szántom,
túl élő bennem az ösztön élet.
Hajt és érdeket,
az ösztön élet,
hajt és érdeket.
A
kármán küzd a sorsomért,
örvédként húz jövő felé,
Túl élem,
megírtam le,
aztán nem hajt az életben,
Nagy törögünk,
változság,
legyen több,
mi védontás,
Túl élem,
megírtam le,
aztán nem hajt az életben.
Nézd meg,
a vízen járok,
túl élem,
a bocsáli lábot,
Látod,
az egen szántom,
túl élő vagyok.
Nézd meg,
barátra szállok,
éget a talaj,
a bejemben által,
Látod,
az egen szántom,
túl élő bennem az ösztön élet.
Hajt és érdeket,
az ösztön élet,
hajt és érdeket.