Minden szóra is újtalan, ha téged szabadon élsz,
ha velem tarthatsz,
hogy beolvathatsz,
megértem,
ne félj!
Mégis benned ég a tűz,
ami miatt nincs bennem képség,
hát közsd be az övet,
bármi jöhet itt,
nincsen igazi cél,
csak a szél!
Tédd le a láncaid,
tenesd el a tíz,
a mindennapok útvesztője áll, samdeg, eresít!
Ez végre nem te vagy,
eladtad magad magasabbra,
jutottál, és mégis egyedül maradtál!
Tédd le, hát minden bár, úgysem lesz elég,
vágyaid,
rabráncával halálodig élsz,
de miért bajodsz,
ha hagyod magad,
és ezt így tájod a vér?
Folytass,
rámint elkezdtél,
neked nem kell érni cél,
csak a szél!
Tédd le a láncaid,
tenesd el a tíz,
a mindennapok útvesztője áll, samdeg, eresít!
Ez végre nem te vagy,
eladtad magad magasabbra,
jutottál,
és mégis egyedül maradtál!
Mikor elrohan az élet,
nincsen visszaút,
a világtól lép rajtad, senkit nem izgat a múlt,
valami mélyet keres magadban,
ami nem az,
sosem tud,
ha csak egy csillag világít,
te mindig alhulsz!
Tédd le a láncaid,
tenesd el a tíz,
a mindennapok útvesztője áll, samdeg, eresít!
Ez végre nem te vagy,
eladtad magad magasabbra,
jutottál, és mégis egyedül maradtál!