Összetörted a szívem,
Elloptad tőlem minden kincsem,
Én mégis túljutottam rajtad,
Pedig te egész máshogy akartad.
Próbáltam várni,
Eldobni mindent, csak rád várni,
De te feláldoztál engem,
Vihat hoztál minden percben.
Mégsem fáj már, Mert elvadítottál,
Mégsem fáj már, Ami sosem volt, sosem lesz már,
Mégsem fáj már,
Nekem nincs időm már rád,
Az elvesztett órákat,
hogy pótolnád.
Kitártam az ajtóm,
Amikor hideg volt az este,
Azért, hogy megpihenhess nálam,
Hogy végre elrejtősz hess csendben,
De neked nem volt elég ez sem,
Te mindig túl magas anyját álltál,
És csak játékszernek néztél,
Míg végül csúnyán kihasználtál.
Mégsem fáj már,
Mert elvadítottál,
Mégsem fáj már,
Ami sosem volt,
sosem lesz már,
Mégsem fáj már,
Nekem nincs időm már rád,
Az elvesztett órákat,
hogy pótolnád.
Mégsem fáj már,
Mert elvadítottál,
Mégsem fáj már,
Ami sosem volt,
sosem lesz már,
Mégsem fáj már,
Nekem nincs időm már rád,
Az elvesztett órákat,
hogy pótolnád.
Mégsem fáj már,
Mert elvadítottál,
Mégsem fáj már,
Ami sosem volt,
sosem lesz már,
Mégsem fáj már,
Nekem nincs időm már rád,
Az elvesztett órákat,
hogy pótolnád.