Mondd,
hova fúj,
sodor el a szép,
és hova nyújtok én,
Ha már,
de nem akar már,
mert egyedül te vagy,
aki kell,
s ha nem is viszed el,
ma már csak te maradtál.
Szívemben rég az a szereleménk, amit nyújtottál.
Nekem itt érztéged valamit, az élet régen már.
És forog a föld,
ha karodban zársz,
mert veled úgy szép a világ.
De hova fúj,
sodor el a szép,
és hova nyújtok én,
Ha már,
de nem akar már,
mert egyedül te vagy,
aki kell,
s ha nem is viszed el,
ma már csak te maradtál.
Csodatalán az a pici varázs,
de minket össze tart.
Lalul a szívem,
ha közeled lépsz,
s mindig így lesz majd.
És forog a föld,
ha karodban zársz,
mert veled úgy szép a világ.
De hova fúj,
sodor el a szép,
és hova nyújtok én,
Ha már,
de nem akar már,
mert egyedül te vagy,
aki kell,
s ha nem is viszed el,
ma már
csak te maradtál.
De hova fúj,
sodor el a szép,
és hova nyújtok én,
Ha már,
de nem akar már,
mert egyedül te vagy,
aki kell,
s ha nem is viszed el,
ma már
csak te maradtál.
De hova fúj, sodor el a szép,
és hova nyújtok én, Ha már, de nem akar már,
mert egyedül te vagy,
aki kell,
s ha nem is viszed el,
ma már csak te maradtál.
De hova fúj,
sodor el a szép,
és hova nyújtok én,
Ha már,
de nem akar már,
mert egyedül te vagy,
aki kell,
s ha nem is viszed el,
ma már csak te maradtál.
De hova fúj,
sodor el a szép,
és hova nyújtok én,
Ha már,
de nem akar már,
mert egyedül te vagy,
aki kell,
s ha nem is viszed el,
ma már csak te maradtál neked.