Mondd,
hova fúj,
sodor el a szél,
és hova jutott én,
ha már te nem akarnál,
mert egyedül te volt akikkel,
s ha nem is viszed el,
ma már csak te maradtál.
Szívemben rég az a szereleménk, amit jújtottál.
Nekem itt élt téged valamiért,
az élet régen már.
És forród a föld,
a karodban zársz,
mert veled úgy szép a világ.
De hova fúj,
sodor el a szél,
és hova jutott én,
ha már te nem akarnál,
mert egyedül te volt akikkel,
s ha nem is viszed el,
ma már csak te maradtál.
Csoda talán az a pici varázs,
de minket össze tart.
Dalol a szívem,
ha közelebb lépsz,
s mindig így lesz majd.
És forród a föld,
a karodban zársz, mert veled úgy szép a világ.
De hova fúj,
sodor el a szél,
és hova jutott én,
ha már te nem akarnál,
mert egyedül te volt akikkel,
s ha nem is viszed el,
ma már csak te maradtál.
De hova fúj,
sodor el a szél,
és hova jutott én,
ha már te nem akarnál,
mert egyedül te volt akikkel,
s ha nem is viszed el,
ma már csak te maradtál.
De hova fúj, sodor el a szél,
és hova jutott én, ha már te nem akarnál,
mert egyedül te volt akikkel,
s ha nem is viszed el,
ma már csak te maradtál.
De
hova fúj,
sodor el a szél,
és hova jutott én,
ha már te nem akarnál,
mert egyedül te volt akikkel,
s ha nem is viszed el,
ma már csak te maradtál.
De hova fúj,
sodor el a szél,
és hova jutott én,
ha már te nem akarnál,
mert egyedül te volt akikkel,
s ha nem is viszed el,
ma már csak te maradtál nekem.