A nap már nyugodni tért,
az éjszaka alá szállt,
néj már,
néj már!
Elenyészett minden fény és csak a vaksötét lő,
éj vár,
éj vár!
A fenevad most námad fel,
magányos sétáridat figyeli egy fénylő szempár,
egy szempár!
Nyomodban van mindenütt,
a sötét ég mélyéből les rád,
les rád!
Váratlanul csopd le rád,
egy pillanat és áldozat táválsz!
Nincs már innen melegfény,
megváltás lesz a halál!
Új halovány vagy,
sápat, hófehér,
mozdulatlan, merev test, mint ki már nem él.
Mint ki már nem él.
Félek,
eltűz most és vissza sem térsz!
Nincs tovább, itt a vég,
nincsen már remény,
aki az imént itt volt veled!
Törnyetek!
Nem láthatom ki őt,
de érzem,
ismerem,
minden álmomban ő szól itt engem,
ismerős tájról!
Magát
húzott karóba!
Drácula!
Isten trégen megtagadta,
a sötétség lett így az otthona!
Az éjszaka!
De nem kell többé félhetek,
hisz Isten irányítja Rómát!
A
jó Rómát!
Az ősi rend megbízásából meg kell állítanom a pusztulást!
Pusztulást esküdtettem én,
a Rémnek el kell pusztulni a Drácula!