Az ablaknál állok, és tükréből rám néz egy lány.
Ki boldog, hogy él, mert esténként téged vár.
Csak mindig légy enyéd,
nem kell több ennél,
hisz az én titkos kisvilágom, rég te lettél.
De hogyha mindez csak egy álom,
nekem még így is szép,
ne engedd, hogy elveszzen az álmom,
érdekel, hát velem újra még.
Más,
nem kell többé,
egy lett az életünk,
és ha otthon te vársz,
bárhol éljünk,
az boldogság
Sajt a dél,
és kint a kertben, hó nepel minden,
az ünnep estén,
a legszebb ajándék,
hogy velem élsz.
De hogyha mindez csak egy álom,
nincs bal, hisz gyönyörű,
nekem még így is szép,
ne engedd, hogy elveszzen az álom,
érdekel, hát velem újra még.
S ha itt az én, s a szó úgy száll fel, gyöngén,
fohászként,
azt kérném Istentől,
hogy mindig így legyen engem,
lásd mindig,
bárhol jársz.
Nincs jobb,
ha karjaital átfogsz,
érzem,
hogy álmod bennem én,
érzem,
hogy nincsen más,
te több vagy nekem minden,
nincs egy álom.
Nekem még
így is szép, ne engedd, hogy elveszzen az álom,
érdekel, hát velem újra még.
De
hogyha mindez csak egy álom,
nincs bal, hisz gyönyörű, nekem még így is szép,
ne engedd, hogy elveszzen az álom,
érdekel, hát velem újra még.
Úgy érzem,
most már gyönyörű minden,
mindez csak egy álom.