Fészket rott el bennem,
mint előszöketlen dallam,
Biltakoztam volna,
de a végén aztán hagytam,
Hogy mindenki és ábránban,
minden vérből a szavamban,
Te tombolja,
te hangozza engem,
hogy ne legyünk a földön,
Kevesebben csak éppen,
csak éppen nem vagy sehol,
Csak éppen
nem talállak sehol,
Hiányzol,
mit is mondhatnék,
hiszen régen lattalak már,
Félek, megváltozzon, se fájdalom, se fáj már,
Hogy most is itt vagy,
még mindig bennem,
tudom én mondtam,
el kell mennem,
Az ágyamon még sosem voltál,
ha jól emlékszem megcsókoltál,
Csak éppen,
csak éppen nem vagy sehol,
Csak éppen
nem talállak sehol,
Most is itt vagy,
még mindig bennem,
tudom én mondtam,
el kell mennem,
