Elmesélem, igen, így volt rég,
Jó embernek tanultam,
Csak kelestem mindenek a két célét,
És hajkor az döntés hoztam,
Szívem maradt csak ott a helyén,
Másszázszor estem csapdájában,
A legfőbb jó szándék tetején.
Meghallgatom magam bocsodában.
Elmesélem, igen, így volt rég,
Jó embernek tanultam,
Csak megfogtam mindenek a két végét,
És párszor földhez vágottam,
Szívem tartja sötétben a vént,
És mencsmár abból az arcokban,
Mint mikulmontatott a hely tetején.
Mármint pihagva is bíromtam,
Volt már,
hogy bántam,
Volt már,
hogy fájt,
Volt már,
hogy sírtam.
Minden megtettem, amit tőlem telt,
Ahogy csak bírtam.
Volt már,
hogy bántam,
Volt már,
hogy fájt,
Volt már,
hogy sírtam.
Minden megtettem, amit tőlem telt,
Ahogy csak bírtam.
Emlékszem,
igen,
itt van minden a fejemben,
Tudom,
itt van a válasz.
Én vagyok az egyedül,
Én lehetek csak az,
aki választ.
Tudja bár,
keresem a helyem,
A jelentőségem,
miért vagyok ebben az egyetemben,
Okokat a múltban és okokat a jelenben,
Választ keresek magamban,
keresem.
Emlékszem,
igen,
itt van minden a fejemben,
Igen,
itt van a válasz.
Én újhetek,
egyedül én lehetek,
Csak magam ellen,
magamnak a támasz.
Szeretem a közzelem szépségét,
Attól erősödhet meg a vállom,
A hibáim bármelyik írtelmét,
Hiszen azt tett az ám,
kivéváltam.
Volt már,
hogy bántam,
Volt már,
hogy fájt,
Volt már,
hogy sírtam.
Minden megtettem, amit dőlemtelt,
Amit csak bírtam.
Volt már,
hogy bántam,
Volt már,
hogy fájt,
Volt már,
hogy sírtam.
Minden megtettem, amit dőlemtelt,
Amit csak bírtam.
Bocsáss meg mért,
ami elmúlt rég,
Bocsáss meg mért,
ami még nem történt,
Bocsáss meg mért,
amikor megszöknék,
Bocsáss meg mért.
Volt már,
hogy bántam,
Volt már,
hogy fájt,
Volt már,
hogy sírtam.
Minden megtettem, amit dőlemtelt,
Amit csak bírtam.
Volt már,
hogy bántam,
Volt már,
hogy fájt,
Volt már,
hogy sírtam.
Minden megtettem, amit dőlemtelt,
Amit csak bírtam.