Sokszor nehéz volt napról napra érezni úgy,
hogy jó legyen.
Most már vége van,
és az emlékeimet,
ha kell,
elengedem.
Kanyargos út, ami vezet,
olyan hosszú, hogy nincs is rá szó.
És tudod, sosem tűnik el,
néha újra járható.
A lelked nyugtalan régi álma rólunk is szól,
néha elkísér.
Minden éjjelen vadul meglátogat,
mint postoládát húz a szél.
Felgavart hullámok hátán,
mint egy süllyedő kis hajó.
Tudod, sosem tűnik el,
néha újra látható.
Taragoppan heder a szívem.
Minden, ami jó volt, rég elillant.
A kirakós játék én vagyok talán.
Emlékeit sorában léptem,
nélküled élem.
Már az életem a tűzből hallett csupán.
Most a végtelen fúra álmod int,
és hamisan gyötrő álmod szől.
A gondolat onnan a mélyből forrás vízként tör elől.
Rossz ízű az a patak,
nekem mégiscsak ezüst folyó.
Tudod, sosem tűnik el,
néha újra látható.
Taragoppan heder a szívem.
Minden, ami jó volt, rég elillant.
A kirakós játék én vagyok talán.
Emlékeit sorában léptem,
nélküled élem.
Már az életem a tűzből hallett csupán.